Felvételi információk

Köszöntünk a Pécsi Tudományegyetem felvételi honlapján!

Bízunk benne, hogy sok hasznos információt találsz mindarról,
amire szükséged lehet a felvételid során.

A Pécsi Tudományegyetem 22 000 fős hallgatói létszámával, 1 400 oktatójával, kutatójával és 10 karával Magyarország egyik legnagyobb felsőoktatási intézménye, 5000 külföldi hallgatójával igazi nemzetközi universitas, egyben az ország egyik legjelentősebb kutatóegyeteme, hatalmas szakmai kutatói bázissal. Egészen 1367-ig visszanyúló gyökereivel hazánk első egyeteme.

Pécs mellett Szekszárdon, Kaposváron, Szombathelyen, Zalaegerszegen, Zomborban, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön is jelentős képzési központként működik.

A PTE fontos szerepet tulajdonít a tehetséggondozásnak. A szakmai, sport, kulturális programok és ösztöndíjak mellett, 17 szakkollégium és tudományos diákkör támogatja a diákokat és oktatókat tudományos munkájukban, továbbá a karokon 21 doktori iskola működik, melyek a tudomány és a művészetek széles spektrumát ölelik fel.

„Magyarország első egyetemét Pécsett alapította meg Nagy Lajos királyunk 1367-ben. Mára a Pécsi Tudományegyetem az ország egyik legnevesebb intézménye, ahol tíz karon zajlik magas színvonalú, a felsőoktatás teljes spektrumát átfogó képzés. 

Nagy hangsúlyt helyeztünk és helyezünk az oktatás minőségére, legjobb reklámunk a felkészült hallgató. Ennek jegyében kiemelt célunk az oktatás személyi és infrastrukturális feltételeinek folyamatos fejlesztése. 

Örvendetes, hogy hallgatói létszámunk stabilizálódott az elmúlt évtized során, a külföldi hallgatók létszáma pedig jelentősen növekedett. A Pécsi Tudományegyetem nem csupán rangos, hanem hallgatóbarát intézmény is: azt szeretnénk, ha diákjaink jól tanulnának, és közben jól is éreznék magukat.” Prof. Dr. Miseta Attila  -rektor 

Információk az általános felvételi eljáráshoz kapcsolódóan

A 2024 szeptemberében induló képzésekkel kapcsolatos felvételi információk esetén a felvi.hu-n olvasható felvételi tájékoztató az irányadó.

→ A Pécsi Tudományegyetemen meghirdetett képzések listája ←

→ Felsőoktatási felvételi tájékoztató: 2024. szeptemberben induló képzések ←

Felvételi eljárás

Az alábbi eljárás a szeptemberben induló alapképzésekre, osztatlan képzésekre és mesterképzésekre vonatkozik. 

  • Mi a jelentkezési határidő? 2024. február 15. 
  • Hány helyre lehet jelentkezni? Legfeljebb hat jelentkezési helyre. További információ

A jelentkezés módja

A magyarországi központi felsőoktatási felvételi eljárásra történő jelentkezés elektronikusan történik a felvi.hu E-felvételi szolgáltatásán keresztül. 

Az E-felvételi felületén az adatokat webes felületen kell rögzíteni. Az E-felvételit honlapon történt regisztráció után lehet használni. 

Mivel a felsőoktatási felvételi jelentkezési kérelem kitöltésével kapcsolatos minden folyamat webes kapcsolaton keresztül történik, illetve számos visszaigazoló és figyelmeztető üzenet az e-jelentkező által megadott elektronikus levélcímre érkezik, melyhez javasoljuk, hogy kizárólagos hozzáférése csak a jelentkezőnek legyen, ellenkező esetben jelentkezését érdemben befolyásoló információk veszhetnek el! 

Figyelem! Fontos, hogy rendszeresen figyeljétek az általános felsőoktatási felvételi eljárás alatt a jelentkezés során megadott e-mail postafiókotokat, hiszen oda érkeznek hivatalos értesítések, felszólítások, tájékoztatások! 
 
A legfontosabb tanácsok a jelentkezéshez 

Csak az általános felsőoktatási felvételi eljárás hivatalos meghirdetései alapján és az erre szolgáló elektronikus felületen jelentkezzetek! 

További információk: 

Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásra, illetve az intézményi meghirdetésekre vonatkozó információkat feltétlenül olvassátok el! 

A jelentkezési határidőig rendelkezésre álló dokumentumokat töltsétek fel az E-felvételi rendszerén keresztül, illetve csatoljátok a jelentkezéshez! 

Készítsetek fénymásolatot a hitelesítő adatlapról és a befizetést igazoló eredeti átutalási bizonylatot őrizzétek meg! 

A jelentkezést ügyfélkapun keresztül kell hitelesíteni!

Fontos: A jelentkezési határidőt követően jelentkezést nem lehet benyújtani! 

Ponthatárok

A 2020. évi általános felvételi eljárás ponthatárai az alábbi táblázatban érhetőek el a PTE karain. 

A 2021. évi általános felvételi eljárás ponthatárai az alábbi táblázatban érhetőek el a PTE karain.

A 2022. évi általános felvételi eljárás ponthatárai az alábbi táblázatban érhetőek el a PTE karain.

A 2023. évi általános felvételi eljárás ponthatárai az alábbi táblázatban érhetőek el a PTE karain.

Fontos: a felvételi pontszámítás nem a Te feladatod, a pontjaidat kiszámolhatod előre, azonban a végleges pontodat központilag számolják ki!

Ponthatárok, statisztikák (Felvi.hu) »

Ki nyerhet felvételt?

Egy felvételi eljárásban mindenki csak egy helyre vehető fel, mégpedig a jelentkezéseinek sorrendjében szereplő első olyan szakra, ahol a felvételi összpontszáma eléri vagy meghaladja az ott megállapított felvételi ponthatárt. Magasabb sorszámú jelentkezési helyekre akkor sem vehető fel, ha felvételi összpontszáma azokon is elérné a ponthatárt.

A ponthatárok megállapítására várhatóan 2024. július 24-én kerül sor.

A ponthatárokról és a besorolási döntésről »

A 2020. évi általános felvételi eljárás ponthatárai (szeptemberben induló képzések) az alábbi táblázatban érhetőek el a PTE karain. 

A 2021. évi általános felvételi eljárás ponthatárai az alábbi táblázatban érhetőek el a PTE karain.

A 2022. évi általános felvételi eljárás ponthatárai az alábbi táblázatban érhetőek el a PTE karain.

A 2023. évi általános felvételi eljárás ponthatárai az alábbi táblázatban érhetőek el a PTE karain.

Fontos: a felvételi pontszámítás nem a Te feladatod, a pontjaidat kiszámolhatod előre, azonban a végleges pontodat központilag számolják ki!

Ponthatárok, statisztikák (Felvi.hu) »

Ki nyerhet felvételt?

Egy felvételi eljárásban mindenki csak egy helyre vehető fel, mégpedig a jelentkezéseinek sorrendjében szereplő első olyan szakra, ahol a felvételi összpontszáma eléri vagy meghaladja az ott megállapított felvételi ponthatárt. Magasabb sorszámú jelentkezési helyekre akkor sem vehető fel, ha felvételi összpontszáma azokon is elérné a ponthatárt.

A ponthatárok megállapítására várhatóan 2024. július 24-én kerül sor.

A ponthatárokról és a besorolási döntésről »

Alkalmassági vizsga

A felsőoktatási törvény szerint egyes szakokra való jelentkezéskor alkalmassági vizsgát kell tenni. 

Ez jelenthet egészségügyi vizsgálatot, pályaalkalmassági vizsgálatot, a külföldi hallgatók magyar nyelvű szakra való jelentkezésekor pedig magyar nyelvi alkalmassági vizsgát.  

Az egyes szakokhoz tartozó alkalmassági vizsgáknak a www.felvi.hu-n, a szakok listájában nézhetsz utána.

2023. szeptemberben induló képzések »

Az alkalmassági vizsgán való részvétel kötelező, ennek hiányában a felvételid összpontszáma 0 lesz, ami az adott szakra való jelentkezésed automatikus elutasításával jár. 

Nyelvtanulás

Nyelvtanulás, nyelvvizsgák és nyelvi közvetítés gimiseknek is elérhető a PTE Idegen Nyelvi Központjában, mely sokat segíthet a többletpontok elérésében. Sőt emellett országos nyelvi versenyen is részt vehettek!

Hogyan számold a pontjaid mesterképzésre? 

Mesterképzésre kizárólag az vehető fel, aki legalább alapképzésben szerzett – vagy a 2006 előtti képzési rendszer szerinti legalább főiskolai szintű – végzettséggel rendelkezik. A legalább alapképzésben szerzett végzettség önmagában azonban még nem feltétlenül elegendő arra, hogy egy adott mesterképzési szakra felvételt lehessen nyerni (forrás: felvi.hu). 

Minden mesterképzési szak képzési és kimeneti követelményében (8/2013 (I.30.) és 18/2016. (VIII.5.) EMMI rendelet) megtalálható, hogy a belépéshez mely alapképzésben szerzett szakok fogadhatók el előzményként. Mindezek a Szakleírások menüpontban böngészhetők a felvi.hu-n. 

Friss részletek (felvi.hu): 

2023. szeptemberben induló mesterképzések listája: Felvi.hu képzéskeresője

Az előzményként elfogadott szakok három csoportra oszthatók: 

teljes kreditérték beszámítással figyelembe vehető szakok (A-típusú bemenet),  meghatározott szakterületi kreditek teljesítésével elsősorban figyelembe vehető szakok (B-típusú bemenet),  meghatározott szakterületi kreditek teljesítésével bármely egyéb szak (C-típusú bemenet). 

A B- vagy C-típusú bemeneti oklevéllel rendelkezők esetében a felsőoktatási intézmény előzetes kreditelismerési eljárásban megvizsgálja, hogy az adott mesterképzési szakra történő belépéshez a korábban megszerzett kreditjei alapján mennyi szakterületi kreditje ismerhető el. Bővebb információkért érdeklődni az adott Karnál kell. 

Ha a jelentkező korábbi tanulmányai alapján nem ismerhető el a képzési és kimeneti követelményekben minimálisan meghatározott szakterületi kredit, akkor még abban az esetben sem vehető fel az adott mesterképzési szakra, ha a felvételi összpontszáma elérné a felvételi ponthatárt. 

A mesterképzések bemeneti követelményeit ITT találhatod.

Aki olyan szakon szerez oklevelet, ami az adott mesterképzés esetében teljes kreditérték beszámításával elfogadható (A-típusú bemenet), az külön vizsgálat nélkül, az oklevelének és a jelentkezéshez szükséges (a felvi.hu-n meghatározott) dokumentumok benyújtásával jelentkezhet.

Miért kaphatsz többletpontokat mesterképzésre való jelentkezéskor?

A jelentkező teljesítményét minden esetben 100 pontos rendszerben kell értékelni.

Kötelező többletpontot adni az esélyegyenlőség alapján, azaz hátrányos helyzetért, fogyatékosságért, gyermekgondozásért (jogcímenként külön-külön kell meghatározni a kapható többletpontokat). Az esélyegyenlőség jogcímen a jelentkezők legalább 1, de legfeljebb 10 többletpontra jogosultak.

A maximálisan szerezhető 100 ponton belül az egyes többletpontok jogcímeit, mértékét és ezek megállapításának rendjét a felsőoktatási intézményeknek külön-külön kell meghatározniuk.

A Felvi.hu képzéskeresőjében megtalálható, hogy az egyes szakok esetében milyen többletpontokat lehet kapni a mesterképzésre való jelentkezéskor. 

Mi alapján rangsorolnak a felsőoktatási intézmények a mesterképzésre való jelentkezéskor?

A mesterképzés felvételi követelményéit és a rangsorolás módját a felsőoktatási intézmény a saját szabályzatában határozza meg. Az értékelés független attól, hogy a jelentkező mely felsőoktatási intézményben szerezte korábbi oklevelét.

A pontos felvételi követelményeket és a rangsorolás módját a felsőoktatási intézmények a meghirdetett képzéseiknél teszik közzé: intézményenként és meghirdetett képzésenként külön-külön kell utánanézni, hogy az adott felsőoktatási intézmény milyen pontszámítási módszert alkalmaz.

A PTE nyílt napjai, oktatási szakkiállításai, pályaorientációs tanácsadásai és további hasonló lehetőségek is érdekelnek?

Látogass el a Pályaválasztási oldalunkra!