Szülők és a pályaválasztás

2021.

június

29.

Szülők és a pályaválasztás

Mondhatnánk így is: szülők és a pályára állítás. Az egyetem ajtaján kopogtató fiatalok mögött ugyanis hosszú út terül, amelyet - ha nem is tudatosítjuk mindig – anyukák és apukák raktak ki, méghozzá kemény munka árán, hogy gyermekük lába alá sziklaerős alapot, szeme elé pedig perspektívát helyezzenek.


A szülők szerepe ilyenkor még fontosabb és egyszerre még nehezebb.

Több okból is. A gyerek kamasz, ami önmagában egy speciális és – a megnyugtatás érdekében – egyszeri, megismételhetetlen életszakasz sok nehézséggel, mint az érettségire való felkészülés, a pályaválasztás terhe, illetve a távoktatás. Ezért ilyenkor a legtöbb, amit a nevelő szerepben tehetünk, ha kommunikálunk, így megtudhatjuk, valójában mire van szüksége gyermekünknek: tevékeny segítségre a tanulásban, meghallgatásra vagy csak arra a nyugtató tudatra, hogy ott van valaki, akire mindig számíthat és akivel megoszthatja sikereit vagy kudarcait. Mivel utóbbiakból jócskán kijut ebben a korban, azt is érdemes tudatosítani:

 

ha az örömöt megosszuk, akkor megkétszereződik, ha a fájdalmat megosztjuk, akkor megfeleződik.

 

Miután elindult a párbeszéd, kaptunk egy képet gyermekünk igényeit illetően, jöhet a hálátlan, de annál hasznosabb szerep: a fék. A kamaszok, mint tudjuk, hajlamosak néhány méterrel a talaj felett lebegve álmodozni, ami életkori sajátosságaiknál fogva teljesen normális állapot, ezért kell valaki, aki olykor vissza-visszavezeti őket a 0-km kőhöz.

 

Fontos, hogy a szülő egyfajta realitáskontrollként működjön, hogy felhívja a figyelmet a buktatókra és felvillantsa a valóság esetleges nehézségeit, tehát ne csupán egy oldalról álljon a leendő hallgató oldalán.

„Védelmezzük gyermekünket a jelenlétünkkel, figyelmünkkel, türelmünkkel, ami biztonságot ad, ugyanakkor védelmezzük a jó tanácsainkkal és tapasztalataink megosztásával is” – magyarázza Szalai Gréta, a PTE Kapcsolati Igazgatóság munkatársa, aki azt is hangsúlyozza, hogy nem lenne teljes a cikk, ha nem említenénk meg a távoktatást, ami sok nehézséget jelent, különösen az érettségi küszöbén, a tanulás tengerébe fejest ugorva. Hiszen valahol mind úgy készülünk a csobbanásra, hogy előtte igencsak speciális felkészülésnek lehettünk részesei – szülőként tanúi.

 


Szalai Gréta beiskolázási koordinátor
A cikk megírásában szakértői segítséget nyújtott Szalai Gréta


 

Hogy ebben a helyzetben miként lehetünk gyermekünk segítségére?

 

Ismerjük fel az online jelenlét előnyeit, azokat a szervezett, jól működő érettségi felkészítő csoportokat, amelyek segíthetnek, azokat a fórumokat, ahol hiteles és pontos információkból táplálkozhatunk a továbbtanulás témájában, és még sorolhatnánk.

 

Amikor a gyermeket pályára állítottuk, már csak egy kérdés marad, magunkon hogyan segítsünk? „A válasz egyszerű és szorosan kapcsolódik a fenti mottóhoz: osszuk meg örömeinket és fájdalmainkat egyaránt! Erre tökéletesen alkalmas felületet kínál a PTE szülők számára létrehozott Facebook csoportja, ahol sorstársainkkal beszélhetünk a jó remény érdekében. Ugyanitt rálátást nyerhetünk a különböző szülői találkozókról, mint a PTE által havonta két alkalommal szervezett fogadóóra, ahol minden szak képviselteti magát, hogy mi a legjobb helyen tehessük fel kérdéseinket” – zárja a beszélgetést a beiskolázási koordinátor, aki egyúttal figyelembe ajánlja az Irány a PTE! Kultúrfeszt! egész napos rendezvényt, amely kifejezetten a pályaválasztás előtt álló diákok szüleinek szól.

 


PTE APP

Töltsük le a PTE appot és erre ösztönözzük gyermekünket is, hiszen a szoftver nem kevés hasznos funkcióval segíti az előttünk álló időszakot, többek között emlékeztet a teendőkre, arra, hogy melyik papír leadási határideje közeleg, meddig és hova lehet jelentkezni, illetve milyen egyéb hasznos programokkal szolgál az intézmény.
Az applikáció ingyenesen elérhető a Google Play áruházban és az App Store-ban!

 

Rovat